Magyar foci

5-1: a Győr már az első félidőben eldöntötte a meccset

Az első félidő csak úgy hemzsegett a gólgyanús helyzetektől, de csak a Győr csapata tudott ezekből gólt szerezni. Varga remekelt, már a 35. másodpercben egy helyzettel indított, majd ő szerezte a mérkőzés első találatát a 8. percben.

Egy újabb Varga támadás után a játékvezető kiállította a vendégek kapusát, Antal Botondot, majd a 11-est Koltai tudta értékesíteni, ezzel 2-0 az ETO-nak. Ezek után Strestik fejelte be a labdát a kapuba, így 3-0 a második félidő előtt az eredmény.

""

A második játékrész első negyes órája esemény és helyzet nélkül telt el. A csendet Jorghino szépítő találata törte meg. Sajnos ezen kívül a Kecskemét továbbra sem tudta felvenni a tempót a győriekkel, akik viszont nem elégedtek meg a 3-1-es eredménnyel. Kamber gyönyörű találatot vitt be a vendégek kapujába, olyannyira, hogy még Németh is csak értetlenkedve figyelt a hálóban landoló labda után.

Az utolsó döfést Kronaveter vitte be a 80. percben a kecskemétiek kapujába, így a végeredmény 5-1 a hazaiak javára.

Török László: – Gratulálok a Győrnek, remek akciókat vezettek, szép gólokat lőttek. A felvételeket még nem láttam a vitatott esetekről ,de nem is számít már. Két részre bontanám a meccset, hiszen az emberhátrány után negyed óra alatt kaptunk gólokat és összeestünk,. A szünetben kértem a játékosokat, hogy legyünk egységesebbek emberhátrányban, legyünk szervezettek a középpályán. Ez sikerült is, itt tudtunk egy jó 25 percet produkálni és gólt szerezni. A hajrában elfogytunk és jöttek az újabb gólok. Jó csapattól kaptunk ki, akár a bajnoki címre is esélyesek lehetnek.

Pintér Attila: – Szervezett csapat ellen játszottunk, évek óta ilyen csapat. Első percben is vezethettünk volna, folytattuk a munkát. Gólokat lőttünk, talán több is lehetett volna a szünetben. A Kecskemét gólja után sikerült a cserékkel is újra felvennünk a ritmust. Bízom a csapatban, sokra vihetjük a későbbiekben. Sok sikert kívánok a KTE-nek a későbbiekre.

LABDARÚGÁS
OTP Bank Liga, 5. forduló:
Győri ETO FC – Kecskeméti TE-Phoenix-Mecano 5-1

ETO Park, vezeti: Szilasi Szabolcs (ifj. Tóth Vencel, Takács Gábor)

Győri ETO FC: Stevanovic Sasa, Takács Ákos, Dinjar Marko, Dina Mihai, Varga Roland, Nikola Trajkovic, Lipták Zoltán, Strestik Marek, Svec Michal, Kamber Djordje, Koltai Tamás

Kecskeméti TE: Antal Botond, Sós Márkó, Balogh Béla, Vaskó Tamás, Forró Gyula, Bori Gábor, Patvaros Zsolt, Savic Vladan, Litsingi Franci, Dos Santos Edison Luis, Pereira Da Silva Jorge

Gólszerzők: Varga (8.), Koltai (32.), Strestik (38.), Kamber (74.), Kronaveter (80.), illetve Jorghino (64.)

Sárga lap: Sós (12.), Svec (91.)

Piros lap: Antal (29.)